A Hortobágy-Berettyón található Ágotai műtárgy részleges zárásával medertározásba kezdett a Hortobágy-főcsatornán a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG). Az intézkedés nyomán a főcsatorna 33 km-es szakaszán, illetve a becsatlakozó csatornák medrében mintegy 400 ezer m3 a Tiszából kivett, a Keleti-főcsatornán keresztül átvezetett vizet tartanak vissza a vízügyi szakemberek.
Igazgatóságunk az utóbbi hónapok csapadékszegény időjárása következtében kialakult kisvízi időszakban ökológiai vízbiztosítás érdekében javasolta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) számára az Ágotai vészelzárómű részleges elzárását. A 2001-ben átadott műtárgy elsődleges feladata belvízvédekezés idején a Hortobágy-Berettyó medrének teljes elzárása annak érdekében, hogy a főcsatornának a vészelzárómű alatti 67 km-es szakaszát tehermentesítsék. 2022 nyarán, a rendkívüli aszály idején zárta le első alkalommal részlegesen a műtárgyat medertározás, vízvisszatartás céljából a vízügy. Az akkori kedvező tapasztalatok alapján döntöttünk most újból erről az intézkedésről.
A vízvisszatartás, illetve vízkészlet tározás céljából történő duzzasztás megkezdését a főigazgatóság jóváhagyta. Ezt követően – egyeztetve az érintett szolnoki és a gyulai vízügyi igazgatóságokkal – a héten megkezdte az elzárás előkészítését a debreceni vízügyi igazgatóság.
Jelen hidrológiai körülmények között és a hosszabb távon várható kedvezőtlen hidrometeorológiai kilátások figyelembevételével az Ágotai műtárgyat részlegesen elzárta a mai napon saját nehézgép segítségével a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Műszaki Biztonsági Szolgálata. Ennek következtében körülbelül 50 cm-es vízszintemelkedés várható a Hortobágy-főcsatorna medrében. A duzzasztás eredményeként a mederben visszatartott többlet víz mennyisége a Hortobágy-főcsatorna 33 km-es szakaszán és a hozzá csatlakozó csatornák (Németéri-főcsatorna, Nádudvari I. csatorna, Nádudvari II. csatorna, Kösely-főcsatorna, Sarkad-Mérges-Sáros-ér) medrében kb. 400 ezer m3 lesz.
A duzzasztás az üzemelésben problémát nem okoz folyamatos monitoring és fokozott figyelőszolgálat mellett. A hidrometeorológiai körülmények kedvezőtlen változása esetén a részleges elzárás növelését tervezzük, ami további 400 ezer m3 víz visszatartását teszi majd lehetővé.
A Tisza vize a Keleti-főcsatornán keresztül jut el a Hortobágy-főcsatornába, majd a Hortobágy-Berettyóba. A térségi vízigények kiszolgálása mellett ez a vízleadó útvonal a Körös-völgy vízpótlásban is jelentős szerepet tölt be. A medertározással arra is készül a vízügy, hogy a Körös-völgy vízpótlására előírt 5,2 m3/s-os vízmennyiséget a nyári időszakban is biztosítani tudjuk, miközben a feltöltött medrek a térség talajvízháztartására és a mikroklímára is kedvező hatással lesznek.












