A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság stratégiai partnere lett a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának. Az erről szóló tanúsítványt március 27-én vette át Csűrös Krisztián a TIVIZIG igazgatója Stündl László dékántól a kar partnertalálkozóján.
A két intézmény közti együttműködés évekre nyúlik vissza, a mostani megállapodással ennek a kooperációnak adtak hivatalos kereteket. Mindkét intézménynek az a törekvése, hogy szellemi-tudományos kapacitásuk, tapasztalataik felhasználásával elősegítsék új és újszerű tudományos eredmények létrehozatalát, az elért tudományos eredmények egyetemi oktatásba történő bevezetését és gyakorlati hasznosítását.
A TIVIZIG és a Debreceni Egyetem a mezőgazdasági, illetve az élelmiszergazdasági kitekintésben is profitál abból, ha az agár- és élettudományok területén szoros szövetségre lép egymással.
A kép forrása: Debreceni Egyetem












