Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 52 410 677
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 52 410 677

Vízpótlás a Kösely-holtágban

A Kormány az aszályvédelmi akcióterv elfogadásával, országos szinten 4,7 milliárd forintos, 100 százalékban hazai forrás biztosításával lehetővé tette, hogy a vízügyi ágazat a szántóföldek szélein és az állami főműveken, minden rendelkezésre álló és feltölthető csatorna, tározó és holtág tárolókapacitásának maximális kihasználásával, további 150-200 millió köbméterrel több, friss folyóvizet juttasson a tájba.

Az akcióterv részeként június 12-én megkezdtük a Kösely-holtág feltöltését Nádudvar közelében. A holtág a Hortobágy-Berettyó árvízvédelmi töltésén belül található. A vizet a terepviszonyok miatt a Makkodi-főcsatornából a Makkodlaposi-szivattyútelep segítségével emeljük be egy összekötő csatornán keresztül a mintegy 10 km hosszú Kösely-holtágba. A térség talajvízháztartásának és mikroklímájának javítása érdekében az ökológiai célú vízpótlás keretében naponta mintegy 5-7 ezer m3 vizet vezetünk ki a területre, egyeztetve a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársaival. A kialakuló vízszintek függvényében döntünk a vízpótlás folytatásáról, illetve leállításáról.