A Sárréti Vízőrzők Egyesület jelezte a „Vizet a tájba” felületen keresztül, hogy a Sebes-Körös Koplaló elnevezésű holtágát szeretnék vízzel feltölteni Szeghalom közelében, egyeztetve a helyi önkormányzattal és a térségben gazdálkodókkal.
A Sebes-Körösnek a Berettyó torkolatánál található négy és fél kilométer hosszú, helyenként 10 méter széles holtága tíz éve száradt ki. A Kormány az aszályvédelmi akcióterv elfogadásával, országos szinten 4,7 milliárd forintos, 100 százalékban hazai forrást biztosított ehhez hasonló célokra a vízügyi ágazat számára. Az akcióterv részeként kezdte meg a héten a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság a Koplaló-holtág vízpótlását a Sebes-Körösből, egy telepített szivattyú segítségével. A következő hetekben másodpercenként 300 liter vizet emelünk be a holtágba. A szántóföldek között húzódó, helyenként fákkal benőtt mederben a víz útját munkatársaink mellett az egyesület tagjai is folyamatosan nyomon követik, és ahol szükséges azonnal beavatkoznak.












