Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Gyengénlátóknak

Vízgazdálkodási fejlesztés a Hajdúhátságon

2020.03.12

Európai uniós és hazai forrásból vízgazdálkodási fejlesztés kezdődik a Hajdúhátságon - hangzott el a program nyitó rendezvényén 2020. március 11-én, Debrecenben.


Kincses Dániel, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) műszaki igazgatóhelyettese elmondta: a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer (HTVR) fejlesztésére az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a TIVIZIG konzorciuma több mint 2,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A Környezet és energiahatékonysági operatív program (Kehop) keretében megvalósuló beruházás eredményeként a Keleti-főcsatorna vizének átvezetésével és visszatartásával javul a térség vízellátása.

A fejlesztésnek köszönhetően a fenntartható vízgazdálkodás mellett lehetővé válik a Debrecentől nyugatra eső kiváló minőségű mezőgazdasági termőföldek öntözése is - tette hozzá. A beruházás során 6200 méter hosszúságú, egy méter átmérőjű gerincvezetéket fektetnek le, beépítenek egy új szivattyút, kettőt pedig felújítanak, és a csővezeték 11 pontján lesz lehetőség a vízkivételre - ismertette a projekt részleteit. A munkálatokat 2021 végéig kell befejezni.

 

 

 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat elnöke hangsúlyozta: a klímaváltozással már nem elég megyei szinten foglalkozni, ezért a kormány a következő tíz évben 170 milliárd forintot fordít öntözésfejlesztésre. Hozzátette: a 2021-2027 közötti európai uniós pénzügyi ciklus tervezési időszakában olyan, szakmailag megalapozott projekteket kell kidolgozni, amelyek a jóléti és a mezőgazdasági célú vízgazdálkodás fejlesztését is szolgálják majd.

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hajdú-bihari szervezetének elnöke kiemelte: az öntözés elengedhetetlen ahhoz, hogy az agrárium a jelenleginél magasabb hozzáadott értéket tudjon előállítani. Magyarországon jelenleg a művelhető terület két százalékán, mintegy 80-90 ezer hektáron van lehetőség öntözésre. A következő tíz évben előbb 300 ezer, majd további 100 ezer hektár öntözhetőségét kell fejlesztésekkel megoldani - hangsúlyozta.

MTI

Fogalomtár
A vízügyi ágazat számtalan szakkifejezést használ. Ezekhez a szélesebb nyilvánosságnak szánt közleményeink és az igazgatósági honlap esetében is ragaszkodnunk kell. Az itt látható fogalomtárat annak érdekében állítottuk össze, hogy a szakmán kívüli érdeklődők számára is érthetővé tegyük a szakkifejezéseket.