Gyengénlátóknak

A Táj Nemzetközi Napja

2019.10.10

Az Európa Tanács kezdeményezésére az Európai Táj Egyezmény megnyitásának napját, október 20-át 2017-től „A Táj Nemzetközi Napjaként” ünnepeljük Európa-szerte. Idén a táj és a víz kapcsolata, egyben pedig az irántuk érzett felelősség köré szerveződik a nemzetközi figyelem. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatósággal közösen ezért ebben az évben igazgatóságunk is csatlakozik a kezdeményezéshez.


2019. október 22-én Tiszalökre várjuk az érdeklődőket, ahol olyan projektek eredményeit mutatjuk be, amelyekben a beavatkozások figyelembe veszik a táj komplexitását, természeti és kulturális értékét egyaránt őrizve járulnak hozzá az emberi jólét növekedéséhez.

Részletek a meghívóban.

Fogalomtár
A vízügyi ágazat számtalan szakkifejezést használ. Ezekhez a szélesebb nyilvánosságnak szánt közleményeink és az igazgatósági honlap esetében is ragaszkodnunk kell. Az itt látható fogalomtárat annak érdekében állítottuk össze, hogy a szakmán kívüli érdeklődők számára is érthetővé tegyük a szakkifejezéseket.